|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 105 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-105 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Deák Árpád 2008. február 19.Február 18-án döntött az Erdődi Petőfi Kör: Deák Árpád nagyváradi szobrászművészt kéri fel a Petőfit és Júliát ábrázoló, a városka főterén felállítandó bronzszobor elkészítésére. Az avatóünnepséget szeptemberben kívánják megtartani. /Sike Lajos: Bronzba öntött Múzsa. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./2008. március 20.Emléktáblát avattak Nagyváradon Szigligeti Ede halálának 130. évfordulója alkalmából. A Nagyváradi Állami Színház művészbejárója mellett Deák Árpád szobrászművész munkáját március 18-án leplezték le. Az ünnepségen Meleg Vilmos, a színműíró nevét viselő társulat igazgatója emlékezett Szigligetire, az egybegyűlteket rövid előadással lepték meg a társulat tagjai, akik a Liliomfi című darabból idéztek. /Emléktábla Szigligeti Edének. = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./2008. augusztus 28.A Madaras Gábor Egyesület a néhai népdal- és nótaénekes 90. születésnapja alkalmából szoboravató ünnepséget rendez Kibéden a templom melletti parkban. Felszólal: Dósa Sándor polgármester, Keresztesi Zsuzsanna, az énekes lánya, a Madaras Gábor Egyesület vezetője, illetve Kacsó Ildikó rádiós zenei szerkesztő. Madaras Gábor szobrát a Nagyváradon élő marosvásárhelyi Deák Árpád képzőművész készítette. /Madaras Gábor-szoboravató. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28.2008. szeptember 1.Kibéd megbecsüli nagyjait. Dr. Mátyus István orvosprofesszor és Seprődi János népzenekutató mellett a harmadik neves személyisége Madaras Gábor. Augusztus 31-én, a vasárnapi faluünnepen játszóteret, parkot és szobrot avattak a falu régi központjában. A parkot, játszóteret pályázat útján nyert, vissza nem fizetendő kölcsönből építette az önkormányzat. Az istentiszteleten szolgált a Vártemplom Musica Humana női kara, dr. Csíky Csaba vezetésével. Madaras Gábor (1918. aug. 22. – 1980. szept. 20.) kilencvenedik születésnapja tiszteletére készült el Deák Árpád szobrászművész egészalakos alkotása. (Az ő tehetségét dicséri a Seprődi- féldombormű is.) A testvérkapcsolatot kereső magyarországi Mátyus község küldöttsége jelenlétében zajlott az ünnepség. Kacsó Ildikó rádiószerkesztő Madaras Gábor, az Erdély- és Magyarország-szerte oly népszerű népdal- és nótaénekes küzdelmes életéről beszélt; Deák Árpád szobrászművész gyermekkora Kibéden töltött vakációit idézte. /Bölöni Domokos: Madaras Gábor emléke Kibéden. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./2008. október 6.Emléktáblát lepleztek le október 4-én Nagyváradon az 1956-os forradalom kapcsán kivégzett vagy bebörtönzött érmihályfalvi csoport tagjainak emlékére. „Az érmihályfalvi csoport tagjai semmi mást sem tettek, mint együtt gondolkodtak” – mutatott rá beszédében Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes államtitkár. A mostani Petőfi Sándor kultúrházban hirdették ki 1958. október 4-én a Sass Kálmán érmihályfalvi lelkészre, a Hollós István hadbíró századosra, tanárra és a Balaskó Vilmos lelkészre kiszabott halálos ítéletet. Sasst és Hollóst 1958. december 2-án kivégezték, Balaskó halálbüntetését börtönre változtatták. Mai napig nem tudni, hol vannak Sass Kálmán és Hollós István földi maradványai, fejtette ki Tófalvi Zoltán újságíró, történész. Mint mondta, Sasst államellenes összeesküvés, hazaárulás, az önálló Erdély létrehozására irányuló lázítás, felbujtás, a szocialista államrend elleni szervezkedés, a magyar ellenforradalommal való szolidaritás és kapcsolat vádjával ítélték halálra. A református lelkipásztor Svájcban tanult, onnan hozta magával a kantonális Erdély gondolatát. A per során meszkalinnal vallatták, azzal a szerrel, amellyel Mindszenty József hercegprímást is, emlékeztetett Tófalvi. Rámutatott, a vádak képtelenségét az is mutatja, hogy Andrássy Ernő mihályfalvi nőgyógyászt arról kérdezték a per során, hol szállt le családi kriptájuk közelében a Münchenből érkezett kémrepülőgép. A „kémhálózat” leleplezésének ötlete Mészáros Gyula debreceni ÁHV-s tiszt agyából pattant ki, aki szorosan együttműködött a Szekuritátéval, fejtette ki a történész. A művelődési ház előterében elhelyezett emléktáblát, Deák Árpád szobrász munkáját, Cseke Attila és Tófalvi Zoltán leplezték le. /Fried Noémi Lujza: Együtt gondolkodtak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./2009. március 16.Március 15-én Erdődön Petőfi Sándor – Szendrey Júlia szobrot avattak a református templom előtti parkban. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotásának avatásán jelen volt többek között Sógor Csaba EP-képviselő, Barabás János, kolozsvári magyar konzul és Dávid Gyula irodalomtörténész Petőfi-kutató. A szobor megvalósításának a kezdeményezője Szakács Imre helyi alpolgármester, az Erdődi Petőfi Kör elnöke volt. Dávid Gyula felidézte, hogy az 1990-es évek elején megrongálták a Petőfi-obeliszket, viszont ez is hozzájárult ahhoz, hogy annál inkább megrendezték évről évre ezt a rendezvényt. Az erdődi Petőfi-kultuszhoz hozzátartoznak Dávid szerint azok is, akik a felrobbantott obeliszket a kilencvenes évek elején helyreállították. /Fodor István: Petőfi és Júlia visszatalált Erdődre. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 16./2009. június 2.Az Apáczai-napok során először osztották ki a Wolf Rudolf-díjat, amelyet Deák Árpád történelemtanárnak ítélték oda, aki 1990-től 2006-ig, azaz nyugdíjazásáig tanított az iskolában, a tanári közösség meghatározó egyénisége volt. A díjat az iskola szülői közösségének Encyclopaedia Egyesülete alapította idén januárban. A díjazottat Vörös Alpár, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum igazgatója méltatta. /N. -H. D. : Deák Árpád kapta a Wolf-díjat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./2009. július 4.Július 3-án Aradon, a Jelen Ház kávézójában megnyílt a nagyszalontai Bagosi Imre Tibor fotóművész, grafikus kiállítása. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész méltatta a kiállított alkotásokat. Hevesi József, a kiállítást szervező Regionális Simonyi Társaság elnöke a társaság tevékenységéről és terveiről számolt be, a kiállító, Bagosi Imre Tibor pedig művészi hitvallást tett, amelynek lényege: a művészettel el kell ültetni valamit az emberekben. /Jámbor Gyula: Valamit elültetni az emberekben. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 4./2009. november 17.Kincses Kolozsvár címmel műemlék-ismereti vetélkedő döntőjét tartották november 14-én az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) által még tavasszal meghirdetett vetélkedőn a kolozsvári magyar líceumi osztályokkal rendelkező tanintézetek X. osztályos diákjai vehettek részt. A zsűriben Asztalos Lajos, Deák Árpád és Gaal György, Kolozsvár műemlékeinek szakavatott ismerői vettek részt. A díjkiosztást a szervezők összekötötték az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata Kincses Kolozsvár című kiállítása megnyitójával. A kiállítás színhelyén, a Kolozsvár Társaság főtéri galériájában Székely Géza tanár és Takács Gábor értékelte a kiállított félszáz Kolozsvár műemlékeiből ihletődött alkotást. /Gergely Gyula: Sikeres műemlék-ismereti vetélkedő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./2009. december 2.A rendszerváltás huszadik évfordulójára és az RMDSZ megalakulására is emlékeztet a hamarosan felállítandó emlékmű a nagyváradi római katolikus püspöki palota kertjében. Az emlékoszlopot Deák Árpád képzőművész tervezte. A betonalapra állított függőleges mésztufatömbök között egy stilizált, turulra emlékeztető madáralak rajzolódik ki, két oldalán a nappal és a holddal. „Húsz évvel ezelőtt csodálatos dolog történt, a kommunista uralomnak vége szakadt. Helyi közösségünk számos tagja már az 1989 decemberében megteremtett változások első napjaiban elhatározta: új világot épít, szabadon a totalitárius rendszer félelmétől. Húsz év eltelt, sokan – sajnos nagyon sokan – azok közül az értelmiségiek közül már nincsenek köztünk” – indokolta az emlékmű állítását Fodor József vikárius A turul, illetve a nap és a hold jelképe alatt bronzbetűkkel a következő felirat áll majd: „A kezdet... ‘89. XII. 23. ” Az emlékművet december 23-án avatják fel. /Nagy Orsolya: Emlékmű a rendszerváltás évfordulójára Váradon. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./2010. március 17.Váradról Érmindszentre kerül az Ady-szoborEgészalakos Ady Endre-bronzszobrot ajándékozott Érmindszentnek a budapesti Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Bécser Róbert ferences szerzetes. A szobor március 11-én, múlt csütörtökön került Váradra. A hivatalos procedúrák, engedélyeztetések elintézése után az alkotás a poéta szülőfaluját fogja díszíteni. A részletekről Pintér István, a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) ügyvezető igazgatója tájékoztatott. Az ötlet úgy adódott, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő 2008 novemberében, az Ady Endre születésének 131. évfordulóján szervezett ünnepségen megemlítette: jó volna egy egészalakos alkotás a mellszobor helyére. Érmindszent megérdemelné e gesztust. A PUPA gyűjtést szervezett szoborra, meghirdette mindenfelé az akciót. Az ügyet a Magyar Írószövetség is felkarolta. Magánemberektől, különféle intézményektől érkeztek kisebb-nagyobb summák. A Ferenc-rendi Bécser Róbert fölfigyelt a felhívásra, és fölajánlott egy egészalakos bronzszobrot, Várady Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész 1952-ben készült művét. A budapesti Orsolya-rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium épületét 1948-ban államosították, majd 1991-ben visszaadták a római katolikus egyháznak. Az iskolaudvaron állott az Ady-szobor; az alkotás az épülettel együtt került az iskola tulajdonába. A bronzszobrot a tornacsarnok megépítése miatt kellett levenni a talapzatról. Az alkotást a tanintézet pincéjében őrizték, tárolták mostanáig. A ferences atya – nagy Ady-rajongó lévén – örömmel ajándékozta a művet az érmindszentieknek. Bécser Róbert elmesélte a gyűjtési akció szervezőinek: amikor a költő Zilahon járt iskolába, a ferences atya nagyapjánál lakott... Wehner Tibor művészettörténész, a magyarországi Képző- és Iparművészeti Lektorátus szobrászati szakértője ekként véleményezte a képzőművészeti alkotást: „Kvalitásos munka. Közösségi megbízásra és magánmegrendelésre készített mű.” A szobrot múlt csütörtökön hozták el Nagyváradra. A Wagner Nándor képzőművész hagyatékát őrző Academia Humana Alapítvány ingyen szállíttatta el a bronzszobrot a Holnap városába. A PUPA jelenleg is foglalkozik a további teendőkkel: az engedélyek beszerzésével, a megfelelő alap elkészíttetésével, egyebekkel. A talapzatot Némethy László építész tervezi. A szobor megtisztítását, felújítását Deák Árpád képzőművész vállalta fel. Pintér István elmondta: intézik a városrendezési bizonylat beszerzését és a többi szükséges papirost. Ha minden meglesz, Érmindszentre vándorol tovább Ady Endre szobra. Remélik, mihamarabb túllesznek a hivatalos procedúrán és nemsoká megejthetik a szoboravatót. Tóth Hajnal, Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma 2010. április 16.Kell-e Nagyváradnak Holnaposok-szoborcsoport?Adyt, Juhász Gyulát, Emőd Tamást és Dutka Ákost az EMKE teraszán fogják megjeleníteni. Vegyes fogadtatásra talált Nagyváradon a Holnap költőinek emléket állító új szoborcsoport híre. A Holnap Irodalmi Társaság négy költőjét, Ady Endrét, Juhász Gyulát, Emőd Tamást és Dutka Ákost az EMKE teraszán fogják megjeleníteni, és egy szusszanásra le is telepedhet melléjük a Váradra látogató. "Több mint százezer eurót dobnak ki ismeretlen szoborra", "Fizetés nincs, szoborra van pénz?", "Leépítések közepette emelnek szobrot a magyarok"- ilyen címeket olvasni a váradi román újságokban a Holnaposok szobráról. Nagyváradon a románokat és magyarokat egyaránt megosztotta a szoborcsoport híre. "Romániában élünk, mit akarnak, csináljanak a magyarok Magyarországon szobrot maguknak." "Ha van pénz ilyesmire, sokkal több más dologra kéne. Ott van az Ady Múzeum, miért nem lehet azt megcsinálni normálisan? Újítsuk fel, rendezzük el, mert Ady kötődik Váradhoz." "Demokrácia van, mindenki azt csinál, amit akar, a törvényesség keretei között. Engem nem zavar, a magyar költőknek is legyenek szobraik, ők is a kultúra gyarapodását szolgálták." Két esztendeje, 1908 tavaszán volt száz éve annak, hogy Dutka Ákos, váradi költő elindította a 20. századi magyar költészetet megreformáló lírát – A Holnap versantonlógiát. -Az itteni fiatal költők, Juhász Gyula elsősorban, de Dutka Ákos, Emőd Tamás, Miklós Jutka, akikhez később Babits és Balázs Béla is kapcsolódtak, Ady köré csoportosultak, ő volt a szellemi vezér. Így alakult meg ez a nagy visszhangot keltő társaság, ami páratlan vitákat, harcokat váltott ki a konzervatív oldalról - mondta el Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum muzeológusa. A holnaposok egy 1908-ban és egy 1909-ben kiadott kötetben közölték merészen hangzó lírájukat, mely hatalmas felháborodást váltott ki a konzervatív irodalmárok körében. Itt jelent meg Adynak a Felszállott a páva című költeménye is. - Óriási jelentőségük, hogy nem csak Váradon, hanem Kolozsváron, Aradon, Temesváron is matinékat tartottak, ahol terjesztették az új irodalmi eszméket. A Nyugat esztétizáló politikáját túlhaladva, sokkal radikálisabb programmal jelentkezett a Holnap - tette hozzá a muzeológus. A holnapos költők törzshelye az EMKE kávéházban volt, hivatalosan itt alakult meg Holnap Irodalmi Társaság. A nagyváradi szoborcsoport ezért egy korabeli festmény alapján, az EMKE teraszán ábrázolja Ady társaságában Dutka Ákost, Juhász Gyulát és Emőd Tamást. A Bihar megyei Önkormányzat nemrég többségi szavazással fogadta el azt az 500 ezer lejes költségvetést, amelyből Nagyvárad belvárosában egy éven belül felállítják Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását. - Ha csak azokra hallgatnánk, akik azt mondják, hogy válságban szabad-e, vagy kell-e a kultúrába beruházni, akkor be kellene zárni minden színházat, minden filharmóniát, néptánccsoportot, mert nincs pénz rá. Úgy gondolom, ez egy téves megállapítás. A kultúrába mindig is kell beruházni, befektetni. Ez a projekt durván egy százalékát jelenti a teljes költségvetésnek, amit a megyében a kultúrára fogunk költeni - jegyezte meg Szabó Ödön, megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A holt költők társaságában egy üres szék várja majd a nagyváradiakat és minden Nagyváradra látogatót. A Holnaposok társaságában bárki elmélkedhet majd pár percig azokról a költőkről, akik az 1900-as évek elején forradalmasították Nagyvárad irodalmi életét. Ezen a korzón, ahol várhatóan a szoborcsoport is áll majd, a költők naponta megfordultak. A többségi nemzet képviselői pedig vélhetően előbb-utóbb elfogadják majd ezt az alkotást is, ahogy a rendszerváltás óta emelt Lórántffy Zsuzsanna, Bethlen Gábor vagy József Attila szobrok esetében tették. Villányi Zoltán Dunatv.hu 2010. július 14.Büszkék lehetünk CsengeryreNagyvárad – A Bihar Megyei RMDSZ szervezésében kedden a váradi Delavrancea utca 24. szám alatt Csengery Antal-emléktáblát avattak azon a helyen, ahol egykor a szülőháza állt. Deák Árpád képzőművész készítette az alkotást. A 130 évvel ezelőtt elhunyt, váradi születésű közgazdász, jogász, publicista és országgyűlési képviselő életútját Grim András, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke ismertette. Emlékbeszédében Szabó Ödön ügyvezető elnök kifejtette: Csengery Antal számára különleges személyiség, közel áll hozzá sokfajta szempontból, úgy mint politikus, magánember és mint a közéletben jelen lévő szaktekintély is. Szűk baráti körét szerette és támogatta, azokat a barátait pedig (mások mellett Arany Jánost), akikkel folyamatosan meg tudta beszélni a közügyeket, szívesen látta vendégül házában. Ha kellett harciasan dolgozott - például 1848-ban- , ha pedig úgy kivánta a sors, akkor Deák Ferenccel együtt megszervezte a kiegyezést, mely mellett abban az időszakban nem volt könnyű kiállni. A történelem azonban utólag őt igazolta, hiszen Nagyváradnak is 1867 hozta meg azt a polgári berendezkedést, melyre ma oly büszkék vagyunk. Nyilván Deák nagysága méltatlanul elhomályosította Csengeryt, pedig lelki jó barátok voltak, közös összejöveteleiken sokat beszéltek a közügyekről. Annak idején, amikor a gazdasági kvótát megvitatták, Csengery nagyon sokszor egyedül vitte a harcot. Ő volt az, aki amellett kardoskodott, hogy minél több rész jusson Magyarországnak. Ezek nagyon aktuális és ismerős gondolatok, hiszen napjainkban is azért küzdünk, hogy minél több forrása legyen településeinknek és közösségünknek. “Ugyanakkor meg kell tanulni együttműködni, együtt élni, kompromisszumokat és politikai kiegyezéseket kötni”, tette hozzá Szabó Ödön. Büszkék lehetünk Mint a Deák-párt vezéregyéniségét, Csengeryt szaktudása miatt olyannyira elismerték, hogy noha barátai nemigazán voltak az ellenzék körében, azért mindenki tisztelte, ha felszólalt az országgyűlésben. Büszkék lehetünk rá ugyanakkor azért is, mert a nagyváradi Királyi Jogakadémián végezte el első körben tanulmányait, mely tanintézetnek az idén szintén évfordulója van, hiszen 230 esztendővel ezelőtt létesítették. “Csengery Antal tehát egy olyan személyisége városunknak, akiről, én úgy gondolom, méltatlanul feledkezett meg Nagyvárad. Budapesten szobrot állítottak a tiszteletére, utcát neveztek el róla, sőt, a Fővárosi Önkormányzat díjat is alapított, és minden évben az ő nevével fémjelzett elismerésben részesítik a sajtó képviselőit”, közölte a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet: Csengery folyamatos szerepet vállalt a Magyar Tudományos Akadémia munkájában is, őt bízták meg azzal, hogy fogalmazza újra és rendszerezze az MTA addigra elévült alapító okiratát. “Úgy vélem, hogy amennyiben Csengery Antal üzenetet fogalmazhatna meg a jelenkor közéleti embereinek, politikusainak, az ugyanez lenne, mint amit az életművével maga mögött hagyott. Mindig célokat kell kitűznünk magunk elé, ezeket komoly szaktudással kell alátámasztanunk, és megfelelő kompromisszummal, illetve kiegyezésre való készséggel ezeket el kell tudjuk érni. Ez az, amire Csengery felkér bennünket, erről szól az életútja, és ezért lehetünk büszkék arra, hogy halálának 130. évfordulóján, a szülőháza helyén emléktáblát állíthatunk neki”, közölte Szabó Ödön. Az ünnepségen közreműködött Meleg Vilmos színművész, az emléktáblát megkoszorúzta a Bihar Megyei RMDSZ, Pető Csilla parlamenti képviselő és Csengery Antal leszármazottjai. Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek, hogy egy olyan férfi is megjelent, aki még látta a szülőházat. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2010. november 11.Szobor a NAC tiszteletére NagyváradonFelavatták Nagyváradon a száz éve alapított Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) labdarúgócsapat emlékére emelt szobrot. Története során a NAC egyedülálló módon megnyerte a magyar és a román futballbajnokságot is. A szobrot az RMDSZ Bihar megyei szervezete állította a nagyváradi Bratianu-parkban (korábban Bunyitay-liget) azon a helyen, ahol 1910. július 31-én a NAC első hivatalos mérkőzését játszotta a Kolozsvári Vasutas Sport Club (KVSC) ellen. A műkő talapzaton álló, két labdarúgót ábrázoló, 210 centiméter magas bronzszobor a marosvásárhelyi származású Deák Árpád alkotása. Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 27.Kámforrá vált emléktáblák NagyváradonKét emléktáblának is nyoma veszett Nagyváradon. Eltűnt a Garasos hídon nemrég felavatott emléktábla bronzból készült része, valamint Ráduly Béla dobosnak, a legendás váradi Metropol Group rockegyüttes frontemberének az emléktáblája a Vámház (ma Sucevei) utcai szülői házának faláról. Az eredeti váradi Garasos hidat 1910. december 10-én adták át. A helyébe állított új híd pilléről eltűnt a tábla. Hogy az építményre – méltó mementóként – újra emléktábla kerülhessen, több mint egy évig gyűjtött, adakozott Biharország magyar közössége Gavrucza Tibor székelyhídi református lelkipásztor szorgalmazására. Az akciónak meg is lett az eredménye: tavaly december 17-én avatták föl Deák Árpád szobrászművész alkotását. Akkor – a zord, hideg idő ellenére is – mintegy százan gyűltek össze a táblaavató ünnepség alkalmából az eredeti átkelő nevét öröklő mostani Garasos híd Szacsvay-szobor felőli oldalán. Kedden azonban megdöbbentő és szomorú hírt közölt Deák Árpád Gavrucza Tiborral: a két emléktábla (mindkettő a művész alkotása) eltűnéséről tájékoztatta a lelkészt. Gavrucza elmondta: értesítette a Bihar megyei rendőrkapitányt az ügyről, és persze írásban is tesznek feljelentést annak rendje-módja szerint. Hozzáfűzte: „Profik voltak, könnyűszerrel leszedték a csavarokkal fölhelyezett táblákat, gyorsan dolgozhattak. Ezek a domborművek egyébként műalkotásoknak számítanak, megvan az értékük. A Garasos-híd emléktábláját újból ki fogjuk öntetni – ezúttal alumíniumból, hogy ne lopják el. Szívügyem volt ez a tábla. Márványból és bronzból kombináltuk, hogy ne legyen annyira értékes, mégis eltüntették. Aztán ha az alumíniumot is lelopják, az már nem a színesfém-gyűjtő maffia számlájára lesz írható. Az is benne van a pakliban, hogy valakiket zavarnak az emléktábláink.” A Ráduly-féle emléktáblát 2004 októberében szerelték föl a Vámház (ma Sucevei) utca 61. szám alatti ház falára a rockzenész halálának tizedik évfordulója alkalmából. A Ráduly Bélát egész alakban ábrázoló domborművön ez a felirat állt: „Itt élt a legendás Metropol Group rockzenésze, Ráduly Béla – 1948-1994”. Alatta pedig csak magyarul volt olvasható: „... Legyen a zene mindig a legnagyobb vigaszod.” E mondatba annak idején belekötött a városi tanácsülésen a nagy-romániás Mihai Drecin, amikor jóvá kellett hagyniuk a városatyáknak a tábla fölhelyezését. Azt sérelmezte, hogy ezt az egyetlenegy mondatot nem fordították le román nyelvre. A demokrata–liberális Mircea Bradu viszont támogatta az ötletet, hiszen Ráduly Béla, egykori jó barátja, a váradi művészeti élet kiemelkedő egyénisége volt. Végül a helyi tanács jóváhagyta az emléktábla-állítás tervét, meglett minden szükséges engedély hozzá. Trifán László zenész, képzőművész közölte: értesítette muzsikustársait, a Metropol Group külföldön élő tagjait a történtekről, s majd megbeszélik, mi legyen a teendő, készíttetnek-e másik táblát, mit lépjenek az elkövetkezendőkben. Reggeli Újság. Erdély.ma 2011. március 13.Megkoszorúzták a félixfürdői Petőfi-szobrotBihar megye – A Bihar megyei RMDSZ a történelmi egyházakkal közösen, közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából hagyományteremtő szándékkal koszorúzást szervezett Petőfi Sándor nemrég felújított félixfürdői szobránál. A Váradszentmárton községben szervezett vasárnapi ünnepi megemlékezés a premontrei római katolikus templomban kezdődött, ahol Fejes Anzelm Rudolf apátkanonok mondott szentbeszédet. A prédikáció keretében megemlékezett az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc áldozatairól és az események helyi vonatkozásairól is. Történelmi kuriózumként elhangzott, hogy a premontreiek a forradalom idején Szentmártonban, illetve Asszonyvásárán bújtatták el a forradalmárokat azért, hogy az úgynevezett Bach-rendszerben ne vonják őket felelősségre a szabadságért vívott küzdelmükért. A jelen lévő hívek közösen imádkoztak azért, hogy a rend végre visszakaphassa, a kommunizmus idején államosított tulajdonait, majd a jelen lévők többsége átment a félixfürdő területén található Petőfi szoborhoz. A hányattatott sorsú, többször is megrongált plasztikát a közelmúltban újította fel Deák Árpád nagyváradi szobrászművész. Az RMDSZ közbenjárásával sikerült megtisztítani a mindeddig méltatlanul elhanyagolt környezetét is. Az eszmék tovább élnek A koszorúzáson beszédet mondott Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, aki örömét fejezte ki, hogy új helyszínnel bővült a hagyományos március 15-i megemlékezés-sorozat. Kifejtette: egy forradalmat le lehet verni, de a forradalmi eszméket megszüntetni nem lehet. Az a küzdelem, amit elődeink vívtak, azt nekünk is meg kell harcolni, csak más eszközökkel. Közös céljaink elérése érdekében pedig a békesség, szeretet és egyetértés útján kell járnunk. Fejes Anzelm Rudolf apátkanonok megáldotta a felújított szobrot, majd a jelenlévők elhelyezték a kegyelet koszorúit a szobor talapzatán. Közreműködött a Szent László Gimnázium két másodikos diákja is, végül a nemzeti imánk eléneklésével zárult a hagyományteremtő megemlékezés. Mészáros Tímea erdon.ro 2011. május 12.Nagyváradon durva agresszió történt magyar vonatkozású emlékmû ellen�?jabb durva agresszió történt magyar vonatkozású emlékmûveink egyike ellen: ezúttal Nagyváradon, a Bunyitay-ligetben álló NAC-emlékoszlop bronz alakjait, a két futballistát ábrázoló figurát feszítették le és lopták el kriminális kezek. S bár az oszlopot a Bihar megyei RMDSZ állítatta, az nem kizárólag magyar jellegû, hiszen a legendás Nagyváradi Atlétikai Club és futballcsapata két nemzet, a magyar és román közös büszkesége, amelyik a sporttörténetben egyedülálló módon két ország bajnokságát is megnyerte. Fél évig bírta ki Deák Árpád képzõmûvész alkotása anélkül, hogy garázda elemek szét ne roncsolták volna. �?lelmes színesfémgyûjtõk újabb felelõtlen, undorító tettérõl lehet csak szó, másra nem is merünk gondolni, s valószínûleg ezt fogja a rendõrség is megerõsíteni, ha egyáltalán mond majd valamit. Reggeli �?jság Erdély.ma 2011. augusztus 9.Határmenti táblamaffiaNacionalista csoportok rongálják Váradon a magyar műemlékeket és emléktáblákat „Szélsőséges nacionalista szervezet áll a váradi táblalopások hátterében” – jelentette ki lapunknak Gavrucza Tibor megyei tanácsos, annak kapcsán, hogy a határ menti városban az utóbbi időben elszaporodott az emléktáblák és szobrok megrongálása. Tegnap a Garasos hídról tűnt el, idén immár másodszor az emléktábla. A nagyváradi Garasos hídról tegnapra virradóan ismét eltűnt a hajdani acélszerkezetű átkelő emlékét őrző, kétnyelvű emléktábla. Az ismeretlen tettesek ezúttal nemcsak a bronz domborművet, de a márványból készült táblát is eltüntették. Elkeserítő intolerancia „Elkeserítő, hogy a változás után húsz évvel Nagyváradon, a tolerancia városában ilyen történjen; egyre inkább körvonalazódik, hogy nem nemesfémmaffia áll a háttérben, hanem egy nacionalista szervezet, akik kizárólag a magyar emlékműveket gyalázzák meg” – fogalmazott lapunknak Gavrucza Tibor. Az RMDSZ-es megyei tanácsos rámutatott, a rongálót vagy rongálókat kimondottan a magyar nyelvű feliratok zavarják a hasonló román nyelvű bronztábláknak nem esik bántódásuk. Mint ismeretes, a Garasos hídra fölszerelt emléktáblát tavaly helyezték el, az átkelő felavatásának századik évfordulóján. A táblán található bronzplakettet néhány hónapja ellopták, de azt az alkotó, Deák Árpád szobrászművész ismét elkészítette, így július 22-én újra elhelyezték a hídfőnél. A sors fintora, hogy a hídhoz épp tegnap szerelték fel azokat a térfigyelő kamerákat, amelyekkel a műemlékek rongálóit szeretnék tetten érni. Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a nagyváradi önkormányzat nemrégiben úgy döntött, hogy bekamerázzák a városban található emlékművek környékét, megelőzve ezzel a további rongálásokat. Gavrucza szerint nem lehetséges minden egyes műemlék körül a kamerás megfigyelés, a megoldás az „egymás terhét hordozzátok” elv lenne. „Fel kell hívni a lakosság figyelmét, hogy értesítsék a közösségi rendőrséget, bármi szokatlant látnak” – hangsúlyozta a városi tanácsos. Megtudtuk, a városi tanács ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen. Önkormányzati döbbenet „A nagyváradi önkormányzat felháborodással és megdöbbenéssel vette tudomásul a Garasos híd emléktáblájának ismételt ellopását. Annál is inkább, hogy ma (tegnap – szerk. megj.) szereltük fel a térfigyelő kamerákat” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Petri Csilla a nagyváradi polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Elmondása szerint az önkormányzat és az RMDSZ-frakció mindent megtesz, hogy előkerítse a tetteseket, illetve, hogy pótolja az emléktáblát. Hozzátette, az ügy másik furcsasága, hogy a táblát annak ellenére lopták el, hogy a közösségi rendőrség minden este járőröz a környéken. Érdeklődésünkre, hogy melyek lesznek azok a műemlékek, amelyek kamerás védelmet kapnak, Petri kijelentette: Nagyváradon több tucat köztéri szobor és emlékplakett van, így az önkormányzat részéről nagyon jelentős kiadás lenne, ha mindeniket bekameráznák. „Egyelőre tíz magyar és tíz román műemlék kamerás megfigyelését vették tervbe” – mondta a sajtószóvivő. Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 11.Élet a Leveles-ér partján 2.Vadászi időmúlatásunk befejeztével (lásd Erdélyi Riport 2011/13.), indulunk napkelet irányába, Tőzmiske község legtávolabbi és legfiatalabb helysége, Simonyifalva felé. Számunkra ismerős helyszín, hiszen lapunk egykori munkatársa, Matekovics János több ízben írt riportot szülőfalujáról. A világháló is meglepő bőséggel kínál háttéranyagot, beszédes bizonyítékául annak, hogy az isten háta mögötti településen gyakran történik sajtóba kívánkozó esemény. Már Vadászra érkeztünkben észrevettük, amit portyánk többi állomásán is megtapasztalhattunk, hogy a község magyar többségű falvainak bejáratánál nemcsak a törvény előírta kétnyelvű szabvány-helynév látható, hanem jókora táblákon román feliratok piros-sárga-kék, magyar feliratok pedig piros-fehér-zöld mezőben díszelegnek. Szemlátomást a két nemzeti trikolór békésen megfér egymás mellett, mintegy jelzi, hogy Tőzmiske 36 százaléknyi magyarságának arányánál nagyobb súlya, befolyása van, hiszen a harmadik ciklusát töltő RMDSZ-es polgármester, Haász Tibor, és a tizenhárom tagú tanács kilenc RMDSZ-es tagja „kényelmes” kétharmados többséget képez. És – mint utunk során többször is meggyőződhettünk róla – nem csupán a magyarság, hanem román és roma falusfeleik érdekeit is felelősen képviselik az önkormányzatban. Az alapítástól a kirajzásig. A falu névadójának, az alapító birtokos Simonyi Lajosnak az apja báró Simonyi József huszár ezredes, ahogy inkább ismerik: Simonyi óbester, a napóleoni háborúk korának legvitézebb magyar huszárja volt, aki tizenhét évesen megszökött az iskolából, és beállt közlegénynek. Hősiességéről országszerte legendák keringtek. Főhadnagy korában, 1802-ben kiérdemelte a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, aminek alapján 1804-ben báróságot, majd több ezer holdas birtokot kapott adományul Vadász és Bélzerind határában. Fia, a falualapító báró Simonyi Lajos szintén hősies katona volt, a honvédségben harcolt, Görgey mellett futárszolgálatot teljesített. A szabadságharc leverése és osztrák várfogság után Vadászon, Arad megyei birtokán élt. Részt vett a passzív ellenállásban, majd a kiegyezés idején politizálni kezdett. Parlamenti képviselő, később ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt két kormányban is. 1878-ban Tisza Kálmánnal ellentétbe került, lemondott mandátumáról és visszavonult vadászi kastélyába. Gazdálkodott és megalapított egy életképes magyar települést. Voltaképpen szorult anyagi helyzetében kényszerült arra, hogy kiparcellázva próbálja értékesíteni Simonyifalva mostani határát, ahová 1881-től a Monarchia különböző vidékeiről érkeztek telepesek, zömmel a szomszédos Békés megyéből. Az 1885-ben községi státust elnyerő Simonyifalva népe hamar öntudatos közösségé kovácsolódott. Pedig az otthonteremtés keserves, küzdelmes feladat volt. Matekovics János szerint: „Simonyifalva telepes népe kemény küzdelmet folytatott a megélhetésért. Le kellett csapolni a határt uraló mocsarakat, s embert próbáló volt a falu egész területén az erdőirtás után maradt tuskók kitermelése. Aki egyetlen fatönköt – itt inkább tuskóként ismerik – kiszedett már a földből, az fel tudja mérni, mit jelent a telkek és a határ megtisztítása a sok tízezer tuskótól. És közben fizetni kellett a parcellák után járó részleteket. Az öregek ma is mesélik a nagyszülőktől hallott történeteket. Hogy az egész utcának egyetlen lova volt, vagy csak egypár tehene, nem is ökre, és sorra azzal szántották fel a földet a többieknek is. Vagy volt olyan család, amely a nagy küzdelemben összeroppant, éjszaka felszedte a cókmókját és továbbállt, de égni hagyták a lámpát, hogy ne vegyék észre eltűnésüket. (…) S alig erősödött meg a falu, jött Trianon, jött az impériumváltás, Arad megye s benne a színmagyar Simonyifalva is Románia része lett.” A több hullámban érkező telepesek közül a kertészkedés terén elsősorban a svábok jeleskedtek, s hamarosan a többiek is eltanulták tőlük az intenzív zöldségtermesztés fogásait. Már az első csoportokkal több kisiparos is érkezett a faluba, biztos megélhetést találhattak a gyorsan fejlődő településen, hiszen annak fénykorában több mint száz mesterember tevékenykedett. Akár megannyi falu a környéken, Simonyifalva is Gyula vonzáskörzetéhez tartozott. A vidék akkor lendült fel igazán, amikor 1906-ban elkészült a 42 kilométeres kisvasút, mely hét települést és több uradalmat kapcsolt össze. A körösközi kishaza terményei, főleg a gabonafélék nemcsak Gyuláig, hanem a MÁV hálózatára átrakodva a fiumei kikötőig is eljutottak. Trianon elvágta a vidéket természetes központjától, ma már csak egy-egy nemrégiben Gyulán, illetve Simonyifalván felállított emlékmű idézi a hajdani kisvasút élénk világát. Az alapítást követő első népösszeíráskor, 1890-ben 1402 lelket számoltak össze, 857 magyar mellett 487 német, 30 szlovák és 28 román ajkú lakost. Korabeli kimutatások szerint – igaz, nagyfokú gyermekhalandóság mellett – a születések számát tekintve az 1909. esztendő csúcsidőszaknak bizonyult a gyarapodás szempontjából, hiszen nem kevesebb, mint 130 újszülöttet jegyeztek fel! A legnépesebb éppen 1920-ban, a trianoni békeszerződés táján volt, 2770 lakójából 2434 magyarnak, 293 németnek vallotta magát. Azután minden összeíráskor egyre kevesebb dolguk akadt a számlálóbiztosoknak: egyik népszámlálástól a másikig három-négyszáz fős apadás következett. Várhatóan az idei „őszi betakarításkor” alig haladják majd meg a hétszáz lelket… A már-már általánossá váló egykézésen kívül az el- és kivándorlás is rohamos apadást okozott a Ceauşescu-éra végén falurombolásra ítélt településen. Kollégánk így foglalta össze a szétszóratás időszakát: „1989 után még évekig nem volt sok jele annak, hogy az utolsó pillanatban megmenekült falu nem múlik ki belátható időn belül »természetes« halállal. A talpraesettek, mozgékonyabbak rendre másfelé keresték a megélhetést, és a »létező szocializmus« utolsó esztendeiben majd a sváb eredetű lakosoknak is eszükbe jutott származásuk, s kivándoroltak Németországba. Úgyhogy ma simonyifalvi emberrel bármelyik földrészen találkozhatunk, de a legtöbben a származás okán Magyarországon és Németországban telepedtek le. Idehaza is a közelibb városokba, Kisjenőbe, Aradra, Nagyszalontára és Nagyváradra költöztek be, de jutott belőlük Temesvárra, Petrozsényba, Bukarestbe, Kolozsvárra és a Székelyföldre is.” Első intézményük az iskola volt. Egy esztendővel az alapítás után már ötszáz népes család teremtett otthont magának az új kishazában. A gyerekeknek nem volt hol tanulniuk, s nem volt ki tanítsa őket. Kezdetben egy értelmes-lelkes parasztember, Hegyi Imre oktatta őket betűvetésre egy magánháznál. Egy esztendő elteltével, a sokfelől érkezett, immár közösséggé formálódott simonyiak összefogtak, és 1882-ben két iskolaépületet emeltek. Az apró vályogépítmények helyén 1958-ban, majd 1973-ban emeltek tágasabbakat. Az utóbbi években – akár a községhez tartozó valamennyi településen – teljes mértékben felújították és korszerűsítették az épületeket. Beszédes bizonyítékául annak, hogy Tőzmiske Haász Tibor vezette önkormányzata a községközpont mellett Vadászon, Simonyifalván és Bélzerinden is prioritásként kezeli az oktatás ügyét. A simonyi iskola főépületét bármelyik városi intézmény megirigyelhetné. Ízlésesen kimódolt előcsarnok, fényes műkő padlózatú folyosók, tágas, világos termek, s az előcsarnok falán két jeles pedagógus: Hévvizi Otilia és Héja Emma irodalomtanár portréját ízléses domborműveken megörökítő táblák, s bár vakáció idején toppanunk be, az emléktáblák alá friss virágcsokrokat helyezett valaki. Egyébként mindkét emléktáblát a helybeli Szívós László készítette, Hévvizi Otilia bronzplakettjét Deák Árpád nagyváradi, Héja Emmáét Brittich Erzsébet aradi (simonyifalvi születésű) képzőművész remekelte. Szabó Attila igazgató, testnevelő tanár (képünkön) büszkesége a 2009-ben felavatott sportcsarnok. A modern csarnok maga és az előtte kialakított, multifunkcionális szabadtéri pálya is jelzi, mennyire fontos a sporttevékenység. Ami pedig a szellemieket illeti, az intézmény apraja-nagyja minden kulturális rendezvényen szerepel. Gyermekeik tagjai a sokfelé fellépő néptánccsoportnak. Immár hagyománya van a falut, a környékét és a testvértelepüléseket megmozgató, az elszármazottakat is hazacsábító Simonyi-napoknak és a falu szülötte, Simonyi Imre költő tiszteletére rendezett szavalóversenyeknek. „A simonyifalviak összetartó közösség – bizonygatja az igazgató. – Ha valamit meg kellett csinálni, azt velük meg lehetett. Iskolai szinten is bármit akartunk rendezni, mindig akadtak szülők, akik mellénk álltak, és segítettek. Ennek köszönhetően is vannak nagyszabású rendezvényeink. Iskolánk keretében a nemzeti ünnepeket mindig megtartjuk, október hatodikát, március tizenötödikét. Van egy hagyományunk, a Mikulás-váró ünnepség, amikor a hetedik osztályosok felöltöznek, kis jelenetet játszanak el mind a három falu iskolájában. Voltunk már a tőzmiskei önkormányzatnál is, előadták a kis rigmusos jeleneteket, a karácsonyi ünnepséget mindig megtartjuk, farsangi ünnepségre az apraja-nagyja mind felöltözik, az óvodások is, az iskolások is.” A látottak-hallottak alapján azt gondolhatná a riporter, hogy népes diáksereg jár a simonyifalvi magyar tannyelvű nyolcosztályos iskolába. Szinte hihetetlen, hogy a lét és a nemlét határán küszködő intézményről van szó… Hiszen Szabó Attila elmondása szerint a nyolc osztályba – a felső ciklusban itt tanuló vadásziakkal és bélzerindiekkel együtt – a múlt tanévben összesen 87 tanuló járt, az iskola alá rendelt óvodában 36 gyermekkel foglalkoztak. „A legnépesebb, akikkel büszkélkedhetünk, a most végzett hatodik osztály, huszonegy diákkal. A legszegényebb a harmadik osztály volt, csak négy tanulóval. Mire ötödikesek lesznek, ide iratkoznak a vadásziak és a bélzerindiek, velük együtt tíz tanulóban reménykedhetünk. Sajnos, egyre gyakrabban vannak hullámvölgyek, s a következő időszakban ilyenre számítunk. Két évben csak tíz-tíz diákra futja. Ez nagy probléma lesz, hiszen a tanügyi törvény értelmében most már tizenkettő a minimális létszám osztályonként. Ha ezt a két évet átvészeljük, akkor talán megint kiegyensúlyozódik a helyzet. Nehogy megismétlődjön iskolánkban a hat évvel ezelőtti állapot, amikor az ötödik és a hatodik osztályt összevonni kényszerültünk.” Mivel az igazgató nem tudott pontos számokkal szolgálni a jelenlegi népmozgalmi adatokat illetően, gondoltam, a falu katolikus és evangélikus papját faggatom ki. Az iskola mellett magasodik a kecses, 1914-ben felszentelt, Nagyboldogasszony titulusát viselő plébániatemplom (képünkön). Főtisztelendő Hegedűs János nem tartózkodik itthon, telefonon tájékoztat a jelenleg mintegy 650 léleknyi, 1910-hez képest harmadolódott katolikusság helyzetéről. Az idén még egyetlen gyermeket sem keresztelt, az előző években öt-hat keresztelő volt, tavaly tizenhétszer temetett, tavalyelőtt huszonháromszor. Az idén még esketni sem esketett, tavaly két, tavalyelőtt három ifjú pár járult az oltár elé. A fogyatkozás ellenére kívül-belül renoválták a templomot, a tornyot is javítani kellett, mert tavaly éppen a templombúcsú napján, augusztus 15-én hatalmas vihar kerekedett, a szélvész lesodorta a toronysisak gömbjét keresztestül. Gyors összefogással sikerült helyrehozni a károkat. Deák Bálint evangélikus lelkipásztor éppen a Maros völgyében, Kladován táboroztatott gyerekeket és fiatalokat. A lutheránus egyházközség indulásból kisebb lélekszámmal dicsekedhetett, mint a katolikus, legtöbben 330-an voltak, jelenleg 140-en vannak. Ennyire kicsi közösségben évente legfeljebb egyszer-kétszer örülhetnek gyermekáldásnak. 2011-ben „csoda” történt: négy gyermek született. Négy, öt, hat temetés mellett jó évnek számít az az esztendő, amelyikre legalább egy-egy esküvő jut. És mindezek ellenére parókia és az imaház helyett templom építését tervezik a simonyifalvi evangélikusok… Látogatóban a Szívós portán. Akár kudarcnak is minősíthetnők mostani etnoszportyánkat, hiszen minden előzetes próbálkozás, egyeztetés ellenére több helyütt nem sikerül diktafonvégre kapnom remélt riportalanyaimat. Balszerencsénkre a falu egyik legfontosabb személyisége – igaz, vele nem egyeztettünk… –, Szívós László kőfaragó mester, kultúrmindenes tíz perce indult el Békésre egy sírkövessel tárgyalni. Felesége, a tanító Irma fogad bennünket (képünkön), jóízű beszélgetésre. Vele hányjuk-vetjük meg a falu dolgait. „Nagyon kevesen munkálják meg a földeket, egyrészt nem éri meg, másrészt nincs aki művelje, a fiatalok a környező gyárakban dolgoznak, Borosjenőben, Kisjenőben, Nadabon. Azért Simonyifalvára jellemző, hogy a kertészkedés még megy, vannak, akik nagyobb területen foglalkoznak vele. Paradicsomot, paprikát, káposztát, karfiolt, uborkát, zöldségeket termelnek. Sokan el is adták a földjüket. Jelentkeztek olasz felvásárlók, magyarországiak is, van egy nagyobb mezőgazdasági vállalkozás, a polgármesteré, még van két család, amelyik nagyobb földterületen gazdálkodik.” A simonyifalviak sokfelől telepedtek ide, aziránt érdeklődöm, van-e kapcsolatuk a gyökereikkel, azokkal a településekkel, ahonnan érkeztek. A rokoni kapcsolatokon kívül a közelmúltban testvértelepülési egyezményt írtak alá a magyarországi Békésszentandrással, ahonnan többségükben származtak. A svábok s a szlovákok már csak a nevükben léteznek. A németeket az 1930-as években érte az első nagy csapás, amikor iskolájukat megszüntették, s román tannyelvű intézményt indítottak helyette. Már nem használják az anyanyelvüket, otthon sem. A gazda távollétében Irma asszonyt faggatom ki a férje „viselt dolgairól”. Szívós László tősgyökeres simonyifalvi, az édesapja polgármester volt, az édesanyja tanítónő. „Férjem afféle művészlélek, mindenhez ért – mondja a felesége. – Már a szülői házból magával hozta a szép iránti érzékenységet. Az édesapja jól hegedült, az egész család színjátszott, táncot tanítottak, ők maguk is táncoltak. László középiskolás korában vakáció idején a helybeli kőfaragóműhelyben dolgozott, szépen rajzolt, és kitanulta a mesterség minden csínját-bínját. Igaz, másra, többre vágyott: kétszer is felvételizett – sikertelenül, a marosvásárhelyi színművészetire. Végül itthon maradt, és megnyitotta saját műhelyét. Az egész környéket ellátja sírkövekkel, messzebbről is megkeresik.” Még felsorolni is nehéz, mi mindennel foglalkozik Simonyifalva „mindenese”. Tanácstagságot vállalt, a 2000-ben Nagyzerinden megalakult, a vidék magyarságának összefogását célul kitűző Körös-vidéki Egyesület egyik alelnöke lett, fontos szerepet vállalt a 2001 óta rendszeresen megtartott simonyifalvi napok rendezvényein, és nem véletlenül vált a 2002-ben újraalakult Simonyi Társaság titkárává. Mire riportom megjelenik, lezajlanak a 2011-es simonyifalvi napok is… Hogy Szívós László mennyire megbecsült művelője a kőfaragásnak, azt a nem szokványos munkák igényes megtervezése és kivitelezése bizonyítja. Például az elhurcolt simonyifalvi németek általa megálmodott emlékműve (képünkön). Néha különleges felkéréseknek kell eleget tennie. 2002-ben az aradi Csiky Gergely Líceum padlásán lomtalanítás közben fehér márványdarabokra bukkant Éder Ottó, az iskola igazgatója. Az egyik épebb kődarabon döbbenten ismerték fel Petőfi Sándor arcvonásait. További illesztgetés során kiderült, hogy a dombormű alkotója Aradi Zsigmond neves szobrászművész – ugyanaz, aki a szabadságharcban elesett honvédek emlékére A búsuló Arad című márványkompozíciót is megmintázta. Az igazgató Szívós Lászlót kérte fel az értékes dombormű összerakására, s ő néhány nap alatt összeillesztette és megtisztította a műalkotást, majd Kocsis Rudolf aradi szobrászművész restaurálta. „László rengeteg munkája mellett arra is szakított időt, hogy felelevenítse a szülei által kezdeményezett népi táncmozgalmat. 2000-ben támadt egy ötlete, alakítsunk néptánc együttest. A prímás szerepét – míg egészsége engedte – Szívós Imre vállalta fel. Összetoboroztuk a felnőttek Leveles együttesét, táncoltunk éveken keresztül, kezdtünk kiöregedni, és megalakítottuk a gyermekek Pitypang táncegyüttesét. László ugyan nem profi táncoktató, még táncos sem, kazettáról, könyvből, füzetből kellett újra megtanulnia táncolni, hogy betaníthassa a gyerekeket. Híresek lettünk a környéken, Budapesten is felléptek a gyerekeink, a fiunk is táncolt, majd ő vette át a táncoktatást. A csoport most is működik, de már csak gyerekekkel. Bárhol fellépnek falunapokon, mindenhová hívják őket. Mi is szívesen mentünk bárhová, kicsit kikapcsolódni. Helyi hagyományok nem nagyon voltak, a ruhákat mi varrattuk. Sokat jártunk a gyerekekkel tánctáborokba, Temes megyébe, a csanádi Nagy Albert bácsi híres táncoktató volt, ő tanította be a lépéseket, a fiunk is elvégezte a tánciskolát, amit máshol tanult, azt adta tovább a gyerekeknek.” Azon sajnálkozom, hogy ottlétünk alatt nem adódik alkalom Pitypangék táncaiban gyönyörködni. A magunk és olvasóink számára a Nyugati Jelen egy 2003 februárjában közölt tudósításából idézem az összefogás szép példáját, Kiss Károly kolléga tollából: „Minden várakozást felülmúlt annak a jótékonysági bálnak a sikere, amelyet szombaton este rendeztek Simonyifalván a helybeli Pitypang gyermek táncegyüttes támogatására. Szinte az egész falu összefogott Szívós László hívó szavára, aki feleségével, Irén asszonnyal együtt foglalkozik a gyerekekkel. Férfiak reggeltől felváltva fűtötték a művelődési ház helyiségeit – a nagytermet, az öltözőt és a büfének helyt adót – fatüzeléssel, s a nagytermet külön még négy gázkályhával, hála a falu pékje, Mészáros István által felajánlott gázbödönöknek, a mamák, nagymamák aprósüteményei és Bier Ferenc 30 liter borával töltött palackok várták a megterített asztaloknál a vendégeket, az utcát homokkal szórták le. Hivatásos együtteseknek is dicséretére válhatna az a több mint másfél órás, többször is vastapssal jutalmazott pergő műsor, amivel a gyerekek bebizonyították a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek: jó helyre kerül az a pénz, ami a 270 meghívó megvételéből és egy dél-alföldi népviseletbe öltöztetett vándorbaba elárverezéséből összejött. (…) Az együttesnek jelenleg 57 tagja van, a legkisebb, Péter Adél tegnap volt hároméves, a legnagyobbak nyolcadik osztályosok, de az érdeklődés egyre nagyobb, s a létszám ennek arányában folyamatosan nő. (…) Az előadást gépzene kísérte. A zenekar prímása, Szívós Imre ugyanis egy komoly műtét után most még csak lábadozik, s otthon szurkolt könnyes szemmel a sikerért. De mindenképp boldog lehet, mert van, aki tovább vigye a faluban a hagyományápolást.” Emlékház és emlékmű. Szívós Irma kíséretében látogatjuk meg a falunapok jelképesen is fontos színterét, a Simonyi-emlékházat. Az épületet, az öntörvényű, sokszor és sokat zaklatott költő Simonyi (családi nevén: Szmola) Imre szülőházát a gyulai önkormányzat támogatásával vásárolták meg és újították fel. A háromosztatú ház egyik helyisége a költőnek, másik Simonyi óbesternek állít emléket, a harmadikban helytörténeti kiállítást rendeztek be. Többszörösen zarándokhely a Simonyi-porta, hiszen 2008-ban az udvarán állították és szentelték fel a kényszermunkára hurcolt simonyifalvi németek emlékművét. Hatalmas talapzaton áll a svéd gránitból készült, középen szögesdróttal övezett, a tetején eltört, fekete gránitoszloptól megosztott emlékmű, amelyen egy csoportban a 26 helybeli deportált nő, a nagyobbik részen a 33 férfi neve van bevésve. A talapzaton román, magyar és német felirat: „A Szovjetunióba elhurcoltak emlékére”. Körülötte 13 kopjafa „a malenkij robot” halálos áldozatainak állít emléket (fenti képünkön). Silabizálom a neveket, az évszámokat. Apa és fia, meglett korú asszonyok és férfiak mellett gyermekkorukból alig kilépett fiatalok: 1903–1947, 1926–1946, 1896–1947, 1927–1945, 1929–1947, 1923–1946, 1919–1947, 1920–1947, 1927–1945. Több név mellől a halálozás időpontja hiányzik, a mai napig nem derült ki, hol, mikor pusztultak el. A falubeliek és vendégeik számára felejthetetlen élményt jelentett a 2008-as emlékműavatás. Tőzmiske község önkormányzata, illetve a Simonyi Társaság nagyszabású rendezvénysorozattal adta meg a módját a simonyi napok alkalmával. A krónikás feljegyzése szerint: „Vasárnap, a katolikus templomban megtartott ökumenikus, kétnyelvű istentiszteleten magyarul ft. Hegedűs János plébános és Deák Bálint helybeli, németül Walter Sinn szemlaki evangélikus-lutheránus lelkész hirdetett igét. A feszület nyomában átvonultak a Simonyiak Emlékházának az udvarába, ahol a nyakuknál fekete szalaggal átkötött egy-egy fehér lepel borította 13 kopjafa, illetve a svéd gránitkőből készült közös emlékmű várt a leleplezésre. A kényszermunkára hurcolt 59, közülük ott elhunyt 13 simonyifalvi emlékére a Balogh Csaba közreműködésével egy-egy kopjafát faragó Brittich Erzsébet képzőművész személyes indíttatású, lélekbemarkoló beszédben ismertette az elhurcoltatásuk, a kínlódásuk történetét. A műsorvezető Szívós László felszólítására nemzeti viseletbe öltözött fiatalok a neveket és születési, esetleg a halál évszámát viselő kopjafákhoz járultak, amelyek lábainál egy-egy nemzetiszínű szalaggal övezett, jelképesen búzakalászt és fenyőágat tartalmazó koszorúcskát és mécsest helyeztek el, miközben a hozzátartozók leleplezték, sírva körbeállták a kopjafát. A külön csoportot alkotó öt női, tulipános kopjafával kezdték, és a nyolc férfinak emléket állító, szív díszítésűvel fejezték be. (…) Az emlékmű Haász Tibor polgármesterrel az élen a tőzmiskei tanács, a Megyei Kulturális Központ, illetve számos helybeli cég és magánszemély anyagi támogatásával készült, a kőmunkát Szívós László és csapata, a parkosítást a felesége, Irén végezte.” Nagyapám falujában. Még a Szívós-portán beszélgetve derült ki, hogy kedves riportalanyom, Irénke portyánk utolsó falujában, Bélzerinden tanít. A jelenleg alig százhetven lelkes, apró településen az elmúlt tanévben mindössze négy kisiskolásra futotta, Irénke tanító néni az öt helybeli óvodást is a szárnyai alá vette. Kész csoda, hogy – a bezárásáról szóló vészhírek ellenére – az önkormányzat, személyesen Haász Tibor fellépésének köszönhetően a liliputi tanintézmény a mai napig működik. 1900 táján, amikor anyai nagyapám, dr. Gyenge János pásztorolta néhány évig a gyülekezetet, akkor is a vidék legkisebb falujaként tartották számon, mintegy félezren lakták, pedig a 19. század második felében élte a virágkorát. Fényes Elek geográfiai szótárának adatai szerint – a simonyifalvi határrész leválasztása előtt – a falu határának közel háromnegyed részét erdőségek borították: „Róna lapályos határa 4000 hold, mellyből 676 h. szántóföld, 250 h. legelő, 175 h. rét, 2899 hold tölgyes erdő. Sok sertést és marhát tenyészt. Vizei: a Fekete-Körös, Szartos, Tőz, és Leveles folyók, és Kalakampós tó.” A történelemnek a falut érintő viharai mellett több árvíz és egy tűzvész is pusztította Bélzerindet. Volt, amikor elnéptelenedett, s a természeti csapások következtében háromszor költöztették át a települést, míg – mire nagyapám odakerült – meg nem állapodott a mostani helyén. A múlt századelőn gyakran megközelíthetetlen volt a nagy esőzések idején, ennek ellenére, mint Gyenge János hagyatékából kiderült, a falu nagy tudományú fiatal lelkipásztora nem szigetelődött el a világtól. Amikor 1908-ban megírta a Servet Mihály pöre című könyvét, több mint húsz francia, angol, német és magyar forrásmunkát használt fel, sűrűn levelezett Párizs, London, Genf professzoraival. Vadász és Tőzmiske között jobbra térve jó minőségű mellékúton kanyarodunk Bélzerindre. Annyira kihalt a falu, hogy amíg elérünk a templomig, ahol a polgármester vár bennünket, egy teremtett lélekkel sem találkozunk. Mint utólag megtudom, mindenki a határban dolgozik, most van a „fokhagymaszüret” dandárja. Ugyanis ez a fűszernövény a paprika mellett legfontosabb megélhetési forrása a falubelieknek. Annyira jó híre van a bélzerindi fokhagymának és paprikának, hogy jószerével nem is szorulnak piacozásra, a viszonteladók helyben vásárolják fel a terményeket. Erről nagyapám kései utóda, Petrucz János helybeli lelkipásztor tájékoztat, méghozzá telefonon, ugyanis – lásd fentebb emlegetett pechsorozatunkat – előzetes egyeztetésünk ellenére, halaszthatatlan ügyei Nagyváradra szólították. Ilyenformán az apró gyülekezet népmozgalmi adatairól is távbeszélőn keresztül kapok tájékoztatást. Petrucz tiszteletes 2004 óta szolgál a faluban, ez alatt a hét esztendő alatt hatszor keresztelt, hatszor esketett, és tizenötször temetett. „Régóta fennálló demográfiai egyensúlyborulás következtében fura helyzet állott elő: mindig több fiúgyermek születik a faluban, mint leány. Belterjesen köttetnek házasságok, a felcseperedett ifjak nem törik magukat, hogy másfelől szerezzenek párt maguknak, s ennek a mentalitásnak tulajdoníthatóan nagy az agglegények száma.” A lelkész legalább tíz családtalan öregfiút emleget, ez egy ennyire kis lélekszámú közösség esetében nagyon magas arány. Jelenleg négy olyan fiatal házaspárt tart számon, amelyiknél a „gyermekreménység” reális. Nagyon szorgalmas emberek a bélzerindiek. Sokatmondó köszönési forma, hogy a hagyományos „jó napot!” kívánás helyett a „mit dolgozik?” kérdéssel üdvözlik egymást. Nemcsak szorgosak, hanem segítőkészek is. Jellegzetes szokás, hogy a lakosság jelentős részét kitevő néhány nagycsalád, szélesebb rokonság nagy munkák idején – lett légyen szó akár építkezésről, akár betakarításról – mindig összefog. Az összetartás régi tradíció, szép példája volt a 19. század második felében, az 1860 és 1870 között évente megismétlődő nagy árvizek után, melyek teljesen elsöpörték az akkor ezerlelkes falut, s a lakosság fele elmenekült, a maradék félezer úgy teremtett magának új lakhelyet, hogy először a régi középületeket bontották le, építették újra közös erővel. Így lett Bélzerindnek „új” iskolája a templom mellett, a Simonyi bárótól kapott területen. Hatszemközt a polgármesterrel. A parókiára ülünk be Haász Tiborral (képünkön) beszélgetni, s a lelkészék távollétében is szíveslátásban részesülünk. A polgármester tősgyökeres simonyifalvi, de az eddigi tapasztalataink alapján bizton állíthatjuk, hogy mind a négy település gondját a szívén viseli. Ő maga is gazdálkodó lévén – 150 hektárnyi területen –, nagyon sajnálja, hogy a község 11 ezer hektáros határának, melyből 5 ezer hektár a szántó, már alig a felét művelik meg. A nagyállat-tartás is vészesen visszaesett. Egy gazdának van negyvenvalahány szarvasmarhája, a falu tíz tehene mellé csordás sem szükségeltetik. A község felségterületén működő három, egyenként 8160 sertést hizlaló farm olyan mértékben gépesített, számítógéppel irányított rendszer, hogy csupán négy-négy alkalmazottat foglalkoztat. Egyetlen kisüzem működik Simonyiban, 16 alkalmazottal. A többi munkavállaló a közeli kisvárosokba ingázik. A mostoha körülmények ellenére a polgármester szerint jelentős eredmény, hogy a románok és a magyarok mellett az igen nagy létszámú – Vadászon 800, Tőzmiskén 330 lelkes – cigányság többsége is dolgozik valahol. „Hogy ilyen magas a romák lélekszáma, sok gonddal jár, nem könnyű kezelni őket, nagy szociális problémáik vannak, a mindennapi megélhetés is gond nekik, most is van négyszáz személy, aki szociális segélyen van. Őket nem könnyű munkára fogni. Lényegében az okoz feszültséget köztük és az őshonos helybeliek között, hogy ők nem tudnak úgy elmenni a termény mellett, hogy ne vigyenek belőle. Minden nyári szezonban, amikor jön a gabonaérés, meg kell szerveznünk az őrizetet. Ilyen csoportokat hozunk létre őrszolgálatra, akiket felhatalmazunk azzal a joggal, hogy megállíthassák őket, főleg Vadászon. A hidakat részben felszedtük, hogy ne járhassanak bárhol szekérrel keresztül, végig kell jöjjenek a falun, hogy lássák őket. A modernizációt elkezdtük a cigánytelepeken is. Amikor először megválasztottak, 2000-ben, sokkal elmaradottabb volt az egész cigány közösség. Most egyre több fiatal, emancipált család van, akik eljárnak dolgozni a gyárakba, meg lehet nézni a lakásukat, vásároltak háztartási gépeket, vannak már ilyenek. Azt lehet mondani, hogy tíz évvel ezelőtt 90 százalékuk tengett-lengett, meg alkalmi munkából élt, most úgy gondolom, csupán 30 százalék körül vannak ilyenek. A többi már el van helyezkedve, be van illeszkedve a társadalomba. Nagy változás történt. Vannak testvértelepüléseink is, támogatják a roma közösséget, hoznak nekik mindenféle dolgot, a gyerekeket segítik, a gyerekek öltöztetését, tanszerekkel való ellátását. Belga partnerünk főleg a vadászi iskolát támogatja és a nemrégiben – mondhatni számukra – felépült új vadászi óvodát. A cigánytelepen minden utca járhatatlan volt esőzések idején. Elkezdtük rendbe szedni és lekövezni. Most már eljutottunk oda, hogy elkezdtünk aszfaltozni. Ezt szeretném folytatni, erre dolgoztunk ki egy projektet. Több mint 7 kilométert fogunk aszfaltozni augusztusban. Csak abban látom a perspektívát, hogy minden cigánygyerek járjon iskolába, tanuljon szakmát. A modernizáció, az életkörülmények javulása számos részeredményt jelent. A bélzerindi bekötőutat 2004-ben aszfaltoztuk le. Az itteniek szerencséje, hogy a közösséget támogató holland testvérgyülekezetnek köszönhetően már tizenhárom éve kiépült a falu vízhálózata. Most az egész községben a vízprogram megy. Mindenütt le van fektetve a vezeték, a vízüzem Vadászon lesz, meg vannak fúrva a kutak, még egy arzéntisztító állomással is el lesz látva, mivel a mélyfuratok arzéntartalma magasabb a szabványnál. Az iskolákat mind felújítottuk, részint kormányzati pénzekből, részint önerőből. A kultúrotthonokat is renováltuk minden településen, a simonyifalvin még dolgozunk, oda akarok most egy hűtőházat építeni, és vízblokkos belső vécéket.” Bélzerind büszkesége. Beszélgetésünket a parókiával átellenben ékeskedő kultúrotthonban folytatjuk. Később a lelkipásztor is megerősítette, amit Haász Tibor bizonygat, hogy a bélzerindiek „olyanok, mint a székelyek”. Kőművességhez, fafeldolgozáshoz, ácsmunkához, de még a szövéshez is értő emberek. A polgármester igyekszik maximálisan igénybe venni az „aranykezűeket”, olyan brigádot alakított ki helybeliekből, akik szívesen elvállalják minden középület építését, bővítését, felújítását. Jól jár a község, hiszen megbízhatóak, és jól járnak ők is, hiszen helyben biztosítanak számukra munkalehetőséget. A 2011 tavaszán általuk felújított, belül még festékszagú épület bárhol megállhatná a helyét. A nagytermet citromsárgára festették, a falak alsó részét préselt falemezzel körbeburkolták, új színpadot építettek, az épület helyiségeit – a hozzáépített, lakodalmak alkalmával használatos, oldalsó termet és tálalót is – a falak színéhez illő, világosbarna, csúszásgátló csempével burkolták, központi fűtéssel, vezetékes vízzel látták el az épületet. A négy kisdiáknak és öt óvodás fiókának fészket nyújtó iskolaépület is vadonatújnak tűnik. „Nem hagyom bezáratni ezt a legapróbb intézményünket sem, megszüntetése a falu halálát jelentené” – mondja búcsúzóul Haász Tibor polgármester. Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2011. november 25.Szobrot avattak “Mesebácsinak” ÉrkeserűbenBihar megye – Méltóképpen emlékezve “Mesebácsira” felavatták csütörtök délben Érkeserűben Számadó Ernő (1907-1983) író, költő mellszobrát. Pénteken szavaló, szombaton mesemondó versennyel folytatódik az ünnepségsorozat. Az 1907. december 11-én Budapesten, Seligó Ernőként született, majd édesanyja neve után Számadó Ernőre “változott” költő kalandos élete során a második világháború után került Érkeserűbe, és lett ízig-vérig érmellékivé. Emlékének ápolása során nevét felvette a keserűi iskola, és évek óta a nevét viselő versmondó versenyt rendeznek, ami időközben mesemondóval bővült. Az idei eseménysorozat csütörtök reggel kezdődött, amikor az iskolában Faur-Kis Angéla vezetőtanár bevezetője után a székelyhídi dr.Wilhelm Sándor ny.tanár tartott előadást az érmelléki élővilágról. Ezt követően kiállításokat lehetett megtekinteni az iskola négy osztályában: az elsőben szövőszék állt, melyet Balajti Irén és unokája, Balajti Barbara működtetett; a másodikban Nyéki István a gyékényfonás fortélyait mutatta be; a harmadikban Pete Judit, Cséke Ilona, Cséke Erzsébet és Nagy Antónia kézimunkáit, míg a negyedikben Czirják Enikő hagyományos csipkékkel kombinált festményeit állították ki. Érmellékivé vált Még a kiállítást néztük, megérkezett Érköbölkútról Rákóczi Lajos tanár néhány diákjával, hogy részt vegyenek az ünnepségen. Rákóczi Lajos fotókat is hozott, melyek az első, 1997-es, általa szervezett Számadó-emlékünnepségen készültek. Mindezek után került sor a szoboravatóra az óvoda mögötti parkban. A megjelenteket Nyíri Sándor polgármester köszöntötte, közöttük Deák Árpád szobrászművészt. A polgármester falutörténeti napnak nevezte a tegnapit, már csak azért is, mert a község első szobrát avatták. Úgy vélte: méltó emléket állítanak a korabeli gyerekek által a szép meséi okán “mesebácsinak” nevezett Számadó Ernőnek, aki sem keserűinek, sem érmellékinek nem született, de példaértékűen azzá vált. Gellért Gyula diószegi lelkész felelevenítette: Számadó Ernőt 1956 után, az úgynevezett Érmihályfalvi Csoport tagjaként 25 év börtönre ítélték, amiből ötöt letöltött. Ennek ellenére nem panaszkodott, “a fájdalom nem temette be”, hanem “a virágos Ér partján” az Érmellék “kalevalai” hangulatát örökítette meg. Vannak társadalmi rendszerektől független értékek: hűség, tisztesség, becsület – ezeket az utókor mindig tiszteli az elődökben, fogalmazott Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke. Élethű szobor Szabó Ödön hozzátette: az Érmelléken is egymás után állítjuk azokat az emlékjeleket, melyekkel letudjuk adósságainkat, de továbbra is kötelességünk nagyjaink emlékének, hagyományainknak ápolása. A költőt jellegzetes kalapjával, nyakkendőjével, egyéni arcélével megörökítő szobrot Szabó Ödön és Nyíri Sándor leplezte le, majd Gellért Gyula áldotta meg. Ezután a helyi iskola V.-VIII. osztályosai adtak elő műsort Balogh Katalin és Dandé Sándor tanárok vezetésével. A református egyházközség kórusának éneke után az ünneplők a temetőbe vonultak, ahol Számadó Ernő sírjánál a költő, író életútját felelevenítő beszéd, majd a kórus újabb éneke után megkoszorúzták a sírt. Az eseménysorozat pénteken a 80 V.-VIII. osztályos benevezett diákot felsorakoztató szavaló-, szombaton pedig az 53 I.-IV. osztályos kisiskolás részvételével zajló mesemondó versennyel folytatódik. erdon.ro 2011. december 12.Szobrot avattak az állandó lázadás költőjénekBihar megye – Máté Imre (1936-1989) helyi költő mellszobrát avatták fel december 11-én, vasárnap délben Érmihályfalva főterén. Az ünnepségen részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, művelődésügyi miniszter, aki Szabó Ödönnel, a megyei szervezet ügyvezetőjével leplezte le a szobrot. Az ünnepségsorozat reggel a kultúrházban kezdődött, ahol a helyi általános és középiskola diákjai egy Winkler Gyula EP-képviselő irodája által szervezendő brüsszeli útért versengtek – az eredményhírdetésre a szoboravató után került sor, ennek részleteire visszatérünk. A vendégek a délelőtt folyamán érkeztek Érmihályfalvára, ahol előbb részt vettek a római katolikus templomban 11 órakor kezdődött szentmisén. Ezen Györfi József esperes-plébános köszöntötte is a megjelenteket, egyúttal megköszönte azt a támogatást, amit a templom festéséhez nyújtott a Megyei Tanács. Szabó Ödön megyei tanácsos, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke válaszában úgy fogalmazott, hogy “azt tettük, amit kell: segítünk egymáson, amikor szükséges, és arra lehetőség van”. A jelen megbecsülése A korábbi napok és éjszakák esőzései után napfényes idő várta a főtéren a szoboravatóra gyülekezőket. Elsőként Kovács Zoltán polgármester fejtette ki, hogy a helyiek mindent megtesznek Máté Imre emlékének ápolásáért, mert – mint fogalmazott – az Érmellék legnagyobbjait, például Adyt, egy egész nemzet őrzi, de nekünk azokra is vigyáznunk kell, akik nélkül úgyszintén szegényebb lenne a világirodalom. Kelemen Hunor szerint az elmúlt 22 évben hozzászoktunk, hogy a tőlünk elvett értékeinket kell visszaszereznünk, kevésbé figyelünk a közelmúlt, és a jelen megbecsülésére, pedig ez egy közösség önbecsülésének, erősödésének záloga. Mint költő méltatta Máté Imre munkásságát, kiemelve szabadság iránti vágyát. A GGG Irodalmi Stúdió tagjai Máté Imre verseket, illetve Silye Judit a költő emlékére írt költeményét adták elő. Ki a korszerű? Korszerű-e az, aki szobrot avat, és nem a számítógép előtt ülve lájkolja egy költő verseit? – tette fel a derültséget kiváltó kérdést Cseke Attila. A szenátor természetesen megadta az igenlő választ is, utána pedig Szabó Ödön arról szólt, hogy a helyiek nagyon helyesen felismerték saját értékeiket. Ugyanakkor egy “kényes” kérdést is feltett: volt-e türelmük az érmihályfalviaknak annak idején is Máté Imréhez, becsülték-e akkor is…? Gavrucza Tibor ny.tiszteletes a költő temetésén is jelen volt, most néhány korabeli emlékét elevenítette fel, például versek és írások csempészéséről, elrejtéséről – ami a mai fiataloknak már hihetetlenül hangzik. Felvinczi Erzsébet tanítónő egy Radnóti-verskeretbe ágyazva adott elő a kort megvilágító Máté Imre vers-csokrot. Méltó emlékezés “Kedves barátaim Imrében” – a már szokásosnak mondható megszólítással kezdte beszédét Pataki István bihari költő, aki a Máté Imre-ünnepségeken mindig jelen van, és az emlékek felidézése mellett most is jóleső érzéssel állapította meg: méltóan őrzik szülővárosában egykori, állandó lázadásban élt barátja emlékét, aki az adott körülmények között nem kerülhetett be az irodalmi vérkeringésbe. A beszédeket követően Kelemen Hunor és Szabó Ödön leplezte le a szobrot, majd, míg a Mihályfalvi temetőben című megzenésített vers szólt a hangszórókból, intézmények és szervezetek képviselői koszorúztak, utánuk pedig a családtagok, ismerősök, tisztelők tettek virágcsokrokat Deák Árpád szobrászművész alkotásának talapzatához. Rencz Csaba erdon.ro 2012. január 19.Májusra lesz kész a Holnaposok-szoborcsoportBár az eredeti határidő január közepe lett volna, valószínűleg csak májusban kerülhet leleplezésre a nagyváradi Holnap Irodalmi Társaság tagjait ábrázoló szoborcsoport. Benyovszky Tünde, a Nagyváradi Ingatlankezelőség aligazgatója megkeresésünkre elmondta: a bürokrácia volt az oka, hogy néhány hónappal csúszott a szerződés aláírása – hosszadalmas papírmunkára és az előírások szigorú betartására volt szükség, hiszen a szoborcsoport közpénzből készül. „Eredetileg tavaly szeptemberben írtuk meg a közbeszerzési pályázatot, s akkor úgy számoltuk, január 15-e lehet az átadási határidő. A bürokratikus procedúra miatt azonban a kivitelezési szerződést csak december végén sikerült aláírnunk, így a négy hónapos periódus, amit a kivitelezésre szánunk, csak április végén jár le” – magyarázta el lapunknak Benyovszky Tünde. A tenderre egyébként egyetlen képzőművész jelentkezett, Deák Árpád, akinek köztéri alkotásaival Nagyszalontán, Budapesten, de még Párizsban is találkozhatunk. Tervére öttagú zsűri bólintott rá: Biró Rozália alpolgármester, Jakobovits Márta képzőművész, a képzőművészek egyesületének nagyváradi reprezentánsa, Benyovszky Tünde, illetve a helyi önkormányzati testület két képviselője. A képzőművész a Krónikának elmesélte: feltétlenül szüksége van a négy hónapnyi időre, hiszen a bronzszobor különleges, úgynevezett viaszvesztéses technikával készül. Előbb az alakokat agyagból mintázza meg az alkotó, majd a mintákról viaszból készül levonat, amelyet kerámiával vonnak be, és ebbe öntik ki végül a bronzfigurákat. A szoborcsoport egyébként maga is rendhagyó lesz: interaktív köztéri alkotásként tervezte meg alkotója. Az irodalmi alakok között ugyanis egy üres szék is lesz a kompozícióban, amelyre bárki leülhet majd, és a váradi irodalmi élet, egyben a magyar irodalom nagyságainak bronzalakjaival – Ady Endrével, Dutka Ákossal, Emőd Tamással és Juhász Gyulával – közös fotót készíthet. A kompozíció az Ady Endre Gimnázium bejáratának közelében áll majd. Nagy Orsolya Krónika (Kolozsvár) 2012. január 20.Emléktáblaavató az egyetem udvaránBolyai János, a világhírű erdélyi matematikus tiszteletére emléktáblát helyeztek el csütörtök délután a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán. Az ünnepélyes táblaavatót előadás követte a Bolyai-teremben. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem udvarán gyűltek össze mindazok, akik részt kívántak venni a tanintézet és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete által rendezett ünnepségen. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntöte az egybegyülteket, s szólt arról: az egyetem udvarán, ebben a magyar panteonban, magyar tudósok, írók, művészek emléktáblája mellé helyezik el a 210 évvel ezelőtt született Bolyai János, az egyik leghíresebb magyar matematikus emléktábláját. „Nincs mit szégyellnünk” „Bolyai Jánosban a geometria Kopernikuszát tisztelhetjük, az erdélyi tudományosság leghíresebb képviselőjét, aki 1831-ben, Appendix című művével megalkotta a nem euklideszi geometriát, ezzel megalapozva az einsteini gravitációértelmezést szinte száz évvel korábban, minthogy megszületett volna” – mondta Török Sándor, kihangsúlyozva: akinek ilyen elődjei vannak, nincs mit szégyeljen sem európai, sem világviszonylatban. Az emléktáblát Deák Árpád neves váradi képzőművész alkotta, s felállításának gondolata néhai Toró Tibor professzor ötlete és kívánsága volt. „Így most nem csak Bolyai János, de az általunk jól ismert és tisztelt Toró Tibor (Tibi bácsi ) emléke előtt is tisztelgünk” – mondta a Bihar megyei elnök. Közös mű A Partiumi Keresztény Egyetem részéről dr. János Szatmári Szabolcs, az egyetem rektora szólalt fel. Elmondta: egy évvel korábban az egyetem Bolyai-termében emlékkonferenciát szerveztek Toró Tibor atomfizikus tiszteletére, s most annak a Bolyai Jánosnak a tábláját avatják, akinek a legavatottabb kutatója maga Toró professzor volt. A későbbiekben a rektor Bolyai János életéről szólt. Ezt követően Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt elnöke, valamint János Szatmári Szabolcs rektor leleplezték az emléktáblát, melyen többek között az is olvasható: Bolyai János hadmérnökként 1826 és 1830 között a nagyváradi vár korszerűsítésének munkálatait irányította. Kevéssel később a mintegy negyven jelenlévő a tanintézet Bolyai termében gyűlt össze, ahol dr. Weszely Tibor marosvásárhelyi kutató tartott előadást Bolyai Jánosról. Elhangzott: a mindössze 29 oldalas függelék Bolyai Farkas és Bolyai János – apa és fia – közös műve, „apa és fia együvé tartozásának csodálatosan szép szimbóluma”. Az Appendix a tudományok új fejezetét jelenti, hiszen ezen alapszik a modern térelmélet, e nélkül az űrkutatások is lehetetlenek lennének. Mindazonáltal Bolyai János életét a legkevesebb elismerés sem övezte haláláig, utolsó útjára három vásárhelyi civil kísérte. Viszont hét évvel halála után e munkáját franciára, majd olasz nyelvre is lefordították, s rövidesen világhírűvé vált. A világszerte elismert erdélyi matematikus életéről és munkájáról szóló előadás vetítéssel zárult. Neumann Andrea erdon.ro 2012. március 21.Méltó emléket állítottak Szalárd nagy szülötténekBihar megye – Nagyon fontos a helyi hagyományok, értéke óvása hangzott el március 18-án, vasárnap Szalárdon, amikor ennek jegyében felavatták a helyi születésű Szalárdi János (1601-1666) krónikás szobrát a nevét viselő emlékparkban. Az iskola névadására is sor kerülhet. A helyiek egy régi álma teljesült azzal, hogy vasárnap felavathatták Szalárd központjában I.Rákóczi György titkárának, a Gyulafehérvári Levéltár őrzőjének, Szalárdi János krónikásnak a szobrát. Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol a községhez tartozó Jákóhodos református lelkésze, Mikló István Boldizsár hirdetett igét, egyebek mellett kifejtve, hogy eleinkre emlékezve is elsősorban Istenre figyeljünk, mert a hitből fakadó cselekedet tesz képessé a célok elérésére. Borzási Gyula helyi lelkész röviden arról beszélt, hogyan jutottak el a Szalárdi-szobor avatásáig, majd nagyobb lélegzetű előadást tartott az Erdély aranykorának nevezett időszakról, ismertetve a történelmi összefüggéseket. Helytörténeti esemény A kórus szolgálata után az ünneplők huszárok, a Vitézi Rend tagjainak, valamint a helyi baptista közösség fúvósainak vezetésével vonultak a községközponti parkba, ahol Nagy Miklós polgármester köszönte meg mindenkinek a szoborállításhoz nyújtott segítséget, díszokleveleket is átadva. Körösi Tünde Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából adott elő részletet, majd Nagy Miklós és Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője leplezte le Deák Árpád szobrászművész alkotását. A felszólalók sorában Cseke Attila szenátor egyebek mellett arról beszélt, hogy az esemény bár nem kerül be a történelemkönyvekbe, nagyon jelentős a helyi közösségnek, hiszen fontos a helyi értékek megbecsülése. Pető Csilla képviselő Szalárdi életútját bemutatva úgy értékelte, az egykori jobbágygyerekből lett krónikás példája azt üzeni, hogy érdemes tanulni és dolgozni, nekünk pedig kötelességünk szellemiségét tovább vinni. Helyretehető történelem Lakatos Péter, az Állami Számvevőszék tanácsosa kifejezte reményét, hogy a történelemkönyvek úgy fognak “átalakulni”, hogy azokban méltó helyükre kerüljenek a magyarság nagyjai – erre az új tanügyi törvény módot ad. Vajon a korabeli erdélyiek is aranykornak értékelték-e a ma annak nevezettet, hiszen Szalárdi egyenesen Siralmas éneknek nevezte krónikáját? – tette fel a kérdést Szabó Ödön annak kapcsán, hogy vannak, akik az RMDSZ mai politikáját is katasztrófaként állítják be. Ehhez kapcsolódóan folytatta: egyensúlykereső politikája miatt kortársai egyenesen “Mohamedán Gábornak” csúfolták azt a Bethlen Gábort, akit ma már joggal nagy politikusnak tartunk, sőt, alapítványt neveztek el róla az otthon egy tábort, Erdélyben viszont a választás szabadságát hirdetők, és “nevét olyanok veszik szájukra, akik minket román-bérencnek neveznek”, fejtette ki Szabó Ödön. Iskolai névadás Nagy Miklós polgármester bejelentette: a márciusi önkormányzati ülésen megszavazzák, hogy az iskola felvegye Szalárdi János nevét, ennek kapcsán Fazekas Tibor iskolaigazgató adott hangot örömüknek. Mindezek után a szobrot Mikló István Boldizsár, Borzási Gyula, továbbá Kucharszki Zoltán hegyközszentimrei református, és Kovács Gyula helyi baptista lelkész áldotta meg, majd koszorúzásokra került sor. A Himnusz éneklése után a vendégeket és meghívottakat szeretetvendégség várta. Rencz Csaba erdon.ro 2012. június 2.Leleplezték A HolnaposokatNagyvárad- Péntek este a Várad kulturális folyóirat által szervezett, június 1-8. között zajló Holnap Fest sorozat keretében az Ady Endre Emlékmúzeumban leleplezték A Holnaposok-szoborcsoportot. A Holnap Fest nyitónapjának délutánján a Tavirózsa fotóklub néhány tagjának fényképét lehetett megtekinteni az Ady Endre Emlékmúzeumban, este fél nyolc óra után pedig bemutatták A Holnap antológia első kötetének hasonmás kiadását, leleplezték a hét Holnapos közül négyet (Emőd Tamást, Juhász Gyulát, Dutka Ákost és Ady Endrét) ábrázoló szoborcsoportot– melyet Deák Árpád képzőművész készített a városi önkormányzat megrendelésére és a Bihar Megyei Tanács támogatásával-, és beszélgetés zajlott Markó Béla költővel. Az irodalombarátokat Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Kifejtette: a Holnap Fest egy két éve megszületett álom megvalósulása, ami a négy holnapos köztéri szobrának elkészültét illeti, mellyel ismét bebizonyosodott, hogyVárad milyen gazdag kincs birtokában van, illetve újabb emlékhellyel gazdagodik a kulturális tér. Kiemelte: a szoborcsoportot most csak leleplezik, a felavatásra majd az Ady líceum előtt kerül sor egy későbbi időpontban. Biró Rozália alpolgármester, váradi RMDSZ-elnök azon meggyőződésének adott hangot: ezzel az alkotással egy új fejezet kezdődik a megyeközpont életében, mint ahogyan új szakasz következhet akkor is, ha Cseke Attila szenátort megválasztják polgármesternek. Szerinte ha van hit, bátorság és akarat merészet álmodni, akkor kemény és céltudatos munkával szép eredményeket lehet elérni. Ugyanakkor megjegyezte: a Holnap Fest rendezvényei egy olyan szimbólum köré szerveződnek, melyre méltán lehetünk büszkék, mert példaértékű a magyarság számára. Meglátásában sóvárogva tekintünk vissza azokra az időkre, viszont ha ugyan másfajta értelemben is, de mi is tudunk boldog, önazonosság és identitásmegőrző Váradot építeni, ha tesszük a dolgunkat ott, ahová a gondviselés rendelt bennünket. Jövőbe tekintés Markó Béla költő, az RMDSZ volt elnöke úgy vélte: a szoborcsoport azt üzeni, hogyNagyváradnak jelentős, sajátos helye van a magyar kultúrában és irodalomban. Megitélésében ha arról elmélkedünk, hogy a tegnap vagy a holnap városai vesznek-e körül bennünket, gondoljunk arra, hogy ugyan fontos felmutatni a múltat, de lassan eljön ideje annak, hogy felhagyjuk a folyton emlékező mentalitással, azzal, hogy ha nincs kit eltemetni, akkor újratemetünk, ehelyett inkább a jövőbe tekintsük, és ebben Váradnak is szerepe lehet. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: Várad nem csupán a századfordulón volt irodalmi központ, hanem az 1970/80-as években is nagy volt a mozgás, mert egy alkotni vágyó, fiatal generáció jelentkezett. Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója arról beszélt, hogy 1908. április 27-én jelent meg az első híradás az antológiáról, az anyag pedig májusra lett készen Antal Sándor előszavával, hogy aztán szeptember 27-én bemutassák a kötetet a városháza dísztermében, mely dátum azért is jelentős a magyar irodalomtörténetben, mivel ekkor mutatkozott Ady először a nagy nyilvánosság előtt Lédával. Beszélgetés Markó Bélával A rendezvény második felében Szűcs László költő, a Várad folyóirat főszerkesztője és Tóth János beszélgetett Markó Bélával arról, hogy milyen kötetekkel készül a budapesti ünnepi könyvhétre, milyen antológiákat szerkesztett, többet ír-e azóta, amióta nem RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes, miért fogalmaz meg újabban közéleti üzeneteket a verseiben. Ugyanakkor az esemény valamennyi résztvevője megkapta A Holnap első kötetének hasonmás kiadását. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2012. október 15.Hosszas huzavona után felállították Nagyváradon a Holnaposok-szoborcsoportotFelállították a Holnaposok-szoborcsoportot Nagyvárad sétálóutcáján, felavatására a jövő hét közepén kerülhet sor. Mint ismeretes, a Holnap irodalmi társaság négy alapító tagját, Ady Endrét, Dutka Ákost, Emőd Tamást és Juhász Gyulát ábrázoló bronz szoborcsoport hónapokig állt az Ady Endre Emlékmúzeum egyik termében, ahelyett, hogy a számára kijelölt köztérre került volna. A késlekedésnek több oka volt. Elsősorban az alkotás számára kijelölt helyen álló, engedély nélküli kávézóterasz akadályozta a szoborcsoport felállítását. Az Ady Endre Gimnáziummal szembeni kis téren felállított kerthelyiség területe ugyanis a többszöröse volt annak, amire a tulajdonosnak engedélye volt. A vendéglátóhely augusztusig kapott haladékot a terasz lebontására, amit végül – többszöri önkormányzati felszólításra – meg is tett, így felszabadult a terep a szobor számára. A Deák Árpád képzőművész által jegyzett műalkotás elkészítését egyébként a megyei önkormányzat finanszírozta, a helyszínt azonban a városvezetőségnek kellett előkészítenie. Múlt héten egyébként Ilie Bolojan polgármester lapunk megkeresésére ígéretet tett, hogy hétvégére a szobor állni fog. A Holnaposok egyébként úgynevezett aktív szoborcsoport. A négy alak egy kávézóasztal körül ül vagy áll, s az asztal mellett egy üres szék is található, amelyre bárki leülhet, és az illusztris társaság körében fényképeztetheti le magát. A szoborállítást kezdeményező RMDSZ egyébként azt is kérte a helyi önkormányzattól, hogy a környéken térfigyelő kamerákat helyezzen el, hiszen az utóbbi években gyakorivá váltak a – főleg magyar vonatkozású – emlékművek kárára elkövetett vandál cselekedetek. Nagy Orsolya Krónika (Kolozsvár) 2012. október 26.Felavatták Nagyváradon a holnapos költőket ábrázoló aktív műalkotástHosszas huzavona után csütörtökön leleplezték a Holnap irodalmi társaság négy tagját ábrázoló szoborcsoportot Nagyváradon. A sétálóutcára, az Ady Endre Gimnázium bejáratának közelébe elhelyezett műalkotás úgynevezett aktív szoborcsoport: a négy alak között, a kávézóasztaluk mellé elhelyezett, üres székre bárki leülhet és fényképet készíttethet magáról a magyar irodalom nagyjai körében. Tekintélyes társaság. A szoborcsoportnak turistacsalogató szerepe is lehet A szoborról Ilie Bolojan polgármester és Biró Rozália, a város korábbi alpolgármestere, a társmegrendelő Partium Alapítvány kuratóriumi tagja rántotta le a leplet. Bolojan a váradi magyar közösség érdemeit méltatta rövid beszédében, amelyek szerinte nagyban hozzájárultak a város kulturális fejlődéséhez. Másfelől a rendhagyó szobor turisztikai potenciálját emelte ki. Az elöljáró azt is megígérte, hogy két éven belül a szobrot körülvevő terecske is új, a mostaninál tetszetősebb külsőt kap majd. Biró Rozália felidézte: annak ötlete, hogy a Váradon alakult Holnap irodalmi társaságnak valamilyen formában emléket állítsanak, két és fél évre tekint vissza, és ahhoz, hogy végül megvalósult – mégpedig állami költségvetésből –, sokak munkájára volt szükség. Beszéde végén kijelentette: „ma is azon kell munkálkodnunk, hogy egy mindenki számára élhető holnapot hozzunk létre”. Az elmúlt időszak eseményei miatt politikai feszültségtől sem mentes, rövid szoboravató után előbb a polgármester, majd a volt alpolgármester foglalt helyet az üres széken, mintegy felavatva a szoborcsoportot. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Holnaposok szobra már nyáron kész volt, akkor azonban a városvezetőség még nem készítette elő számára a közteret – ennek elsősorban egy ott terpeszkedő, illegális étteremterasz volt az oka, de valószínűleg a helyhatósági választások közelsége sem volt utolsó szempont. A szoborcsoport hónapokig az Ady Endre Emlékmúzeumban volt látható, és csak most kerülhetett ki az őt megillető helyre. A hivatalos, önkormányzati avatót követően késő délután a váradi magyarok „vették birtokba” a szobrot, a szervezők az érdeklődőket arra kérték, hozzanak egy szál virágot vagy gyújtsanak gyertyát a holnaposok emléke előtt. Szombaton pedig az Ady Endre Emlékmúzeumban szerveznek ünnepi találkozót az alkalomra. Nagy Orsolya Kiegészítés: Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás bronzszobra – Deák Árpád szobrászművész alkotása. Egy korábbi felvétel Krónika (Kolozsvár) 2012. november 21.Műemlék-ismereti vetélkedő negyedszerreA Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) az idén negyedszerre rendezte meg az immár hagyománnyá váló műemlék-ismereti vetélkedőjét a kolozsvári iskolák X–XI. osztályos magyar diákjainak. A még tavasszal közzétett kérdésjegyzék alapján az iskolák történelemtanárai felkészíthették tanítványaikat, majd helyi vetélkedőn választották ki a városi versenyen részt vevőket. A döntőre szombaton, november 10-én került sor az Apáczai Csere János Líceumban. A KLMT irodavezetője, Takács Gábor szervezte verseny döntőjére az Apáczai- és Brassai- líceumok, valamint a református és unitárius kollégiumok 13 diákja jutott el. Nekik az Apáczai Csere János Elméleti Líceum történelemtanárai, Jakab Antal és Pócsai Sándor által kidolgozott három próbán kellett tudásukat bizonyítaniuk. Az első villámkérdésekből állt, a második kolozsvári helyneveket tartalmazó keresztrejtvény megfejtéséből, a harmadik próba pedig műemléképületek bemutatásából. Ez utóbbi esetben az előadást is pontozták. A Brassai Sámuel Líceumban Vajnár János, a Református Kollégiumban Bogyea Katalin, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban Korodi Alpár történelemtanárok készítették fel a diákokat. A háromtagú zsűrit Asztalos Lajos, Vincze Zoltán és Deák Árpád történelemtanárok alkották. Mindegyik versenyző oklevelet kapott, osztályonként a két-két első pedig jutalmat. A győztesek a X. osztályosok körében: Svedák Júlia, a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja és Bogyea Tímea, a Református Kollégium diákja, továbbá a XI. osztályosok közül Tasnádi István és Bányai Csaba, mindketten a Református Kollégium diákjai. A KLMT a jövőben szeretné országos szintűvé bővíteni a vetélkedőket. Szabadság (Kolozsvár) 2013. június 2.Táblát kaptak a RimanóczyakNagyvárad- Szombaton a másodjára megszervezett A Holnaposok Irodalmi Fesztivál keretében kétnyelvű emléktáblát avattak az egykori Rimanóczy-szálló Körös-parti oldalán a két építész tiszteletére. Hosszas egyeztetést és még aznap is zajlott vitát követően végül az egykori Rimanóczy-szálló nemrég megújult- és a Rimanóczy-család címerét is magán viselő- Körös-parti oldalán sikerült kétnyelvű táblát elhelyezni és felavatni- Deák Árpád képzőművész alkotását- a város több mint száz évvel ezelőtt élt és tevékenykedett két jeles építésze és tervezője, idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán tiszteletére, a család két ági leszármazottjainak jelenlétében. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Várad kulturális folyóirat által második alkalommal lebonyolított A Holnaposok Irodalmi Fesztivál keretében zajlott rövid ünnepségen Szabó Ödön parlamenti képviselő, ügyvezető elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében azon meggyőződésének adott hangot: Várad egy adósságát rója le azon személyiségek előtt, akik a város arculatát egykor megteremtették. „Azt gondolom, hogy azoknak, akik váradiak, vagy váradiakká lettek, nem kell bemutatni id. és ifj. Rimanóczy Kálmán munkásságát. Amikor a városban sétálunk és meglátjuk az általuk tervezett vagy épített csodálatos épületeket, büszkék lehetünk, és már rég meg kellett volna tenni azt, amit mi most, késői utódok pótlunk, hogy legalább egy emléktábla erejéig a két építész óriásnak egy emlékhelyet állítunk”, fogalmazott. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2013. június 10.Kővel, betonnal…Vannak, akik el akarják homályosítani Várad történelmét, dicső múltját. Mihály vajda lovas szobra a Szent László téren előreszegezi a fejét, farkát felkunkorítja, a lovas feláll a nyeregben, tekintetét előreszegezi és ugrásra készül. Talán az első célpont az Olaszi temető helyén lévő park lenne, ahol őseink nyugodtak, a csend szigete, a csend parkja. Kár lenne, ha nem oda való lópaták zaja felverné ezt a szent nyugalmat. Mihály vajdának erdélyi vesszőfutása mindössze egy évig tartott, nem hiszem, hogy jelenléte a városban változtatna a történelem tényein, hogy ezt a várost a mai divatos szóval élve „kisebbségi építészek” építették, akik nagyot, monumentálist alkottak. Elég, ha csak a Rimanóczyakra gondolunk. Lapozgatva Péter I. Zoltánnak a napokban bemutatott, A két Rimanóczy című könyvét, 42 épületegyüttest számoltam össze, amit apa és fia épített. Nagyon nagy szám, ez a sok épület egy utcát is kitenne. Jogosan vetődik fel a gondolat, hogy egy utcát is el lehetne nevezni róluk, valamint egy köztéri szobrot is felállíthatnának az emlékükre. Szép a Bihar Megyei RMDSZ-től, hogy létrehozta a Rimanóczy-díjat és egy, Deák Árpád szobrászművész munkáját dicsérő féldomborművet helyezett el volt házuk falán. Magasra tették a mércét, magasra a domborművet, aminek leleplezése sem ment könnyen. Aki ártó vagy más szándékkal akar felé közeledni, az is magasra kell tegye a mércét… A Rimanóczyak, apa és fia művészei voltak a mesterségüknek, valamennyi stílusirányzatban otthonosan mozogtak. Abban az időben a társadalom az építészetbe, a művészetbe fektette szellemi és anyagi erejét. A két Rimanóczy teljes mértékben kielégítette ezeket az igényeket. A Mihály vajda lovas szobra közelében lévő városháza épülete a könnyedségén, a légiességén túl monumentális alkotás, egy örökéletű, bevehetetlen vár benyomását is kelti. Könnyűlovassággal nem lehet bevenni. Ifjú Rimanóczy Kálmán egyik legsikerültebb alkotása. A Rimanóczyak kővel, betonnal írták bele nevüket Várad történelmébe. (A betont 1904-től alkalmazták.) V. Szilágyi István Reggeli Újság (Nagyvárad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
